Mi köze a coping fogalmának a struccokhoz?

A coping a stresszel való megküzdés folyamatait takarja. A strucc meg téged.

A coping stratégia tehát az, amibe beletörik a bicskánk, amikor 6 hónap után felmondunk. Például: még sosem mondtam fel 6 hónap után (de 4 után már igen), úgyhogy a többesszám persze megint csak stilisztikai eszköz.

Szóval miért vagyunk képtelenek megbirkózni a stresszel, miért vagyunk képtelenek rendesen feldolgozni a minket ért ingereket? Egyrészt, mert túl sok ér, persze, de ez a része nem érdekel, mert ezen nem tudunk változtatni. Vagy nem akarunk.

Másrészt viszont, mert nem hagyunk neki időt.

Vegyünk egy egyszerű példát, amely nem volt olyan messze, hogy ne emlékeznénk rá még élesen.

Kiskamaszként éjjel-nappal a telefonon lógsz. Vezetékesen, mert más még nincs. Megjön a havi számla, édesapád magából kikelve ront a szobába és elkobozza a telefonkagylót, egy hónapig nem telefonálsz, mert ezt a számlát ő aztán még egyszer nem fizeti ki. Távozik kagylóstul (true story!:) ), rád csapódik a szobád ajtaja. Mi történik?

Először dührohamot kapsz, hogy mekkora szemétség, már telefonálni sem telefonálhatsz. Hiszen nem te tehetsz róla, hogy drága a köcsög Matáv. Dühöngsz még hatvan percet, aztán elkezdesz gondolkodni, mit tudnál tenni? Felméred a lehetőségeket:

a) Veszel egy új telefonkagylót a Keravillban. Nem jó, rájön, a számla megint magas lesz, nem megoldás.

b) Kifizeted a számlát szó nélkül. Nem jó, nincs ennyi zsebpénzed, és amúgy is korizni akartál belőle menni hétvégén.

c) Rákened a tesódra. Nem jó, apádat nem fogja érdekelni ki csinálta, telefonálni meg senki sem fog.

d) Kikéred a részletezett telefonszámlát, megnézed, mikor a legolcsóbb, ezentúl akkor telefonálsz, most meg kifizeted a részedet és visszakönyörgöd a kagylót azzal, hogy mostantól is te fizeted a sajátodat.

A d) működőképesnek tűnik és amúgy is megéheztél, abbahagyod a duzzogást, kijössz a szobádból és vázolod a megoldást, majd alkut kötsz.

Mi történt ezalatt? Megküzdöttél egy téged ért stressz faktorral. Egyedül, a saját fejed segítségével. Órákat dühöngtél a szobádban és ezalatt ÁTÉLTED, ami történt veled. Magadban tartottad, emésztetted, feldolgoztad.

Mert nem éled meg az élményt, nem éled át a negatív ingereket, hanem azonnal átengeded magadon. Ha pszichológus lennék, keresnék erre egy szakszót, de nem keresek, mert nem vagyok pszichológus, a coping is véletlen akadt meg a fejemben egyszer.

De hívjuk ahogy akarjuk, kimarad a megélés, a magadban tartás, az emésztés a rendszerből.

És ezáltal képtelen leszel a coping stratégiák megfelelő alkalmazására, hiszen nem tudsz megküzdeni a stresszel, mert be sem engeded. 

Azonnal telefonálsz, viberezel, snapchatezel, facebookozol, whatsuppozol, twittelsz róla, vagy ki tudja még milyen felületen, de kiadod magadból. Nem éled át. Nem emészted, nem hagyod, hogy munkálkodjon benned. És ártasz ezzel? Rengeteget. Magadnak.

Mi történik akkor, mikor egy egész generáció él úgy, hogy képtelen a stressz belső kezelésére? Képtelen magában gondolkodni, és utána dönteni. Hiszen digitális bennszülött, online él. Nem online IS él, hanem online él. Tehát nincs egyedül, sosem. Mert fél a magánytól, mert képtelen egyedül élni, képtelen egyedül lenni a fejével.

Mi lesz ebből?

Strucctanya. A strucc homokba dugja a fejét, hogy ne vegye észre a külső ingereket.

Egyenes nyakú strucc generáció. Így persze nem csoda, hogy nincs kitartásunk semmihez, hogy mindig menekülőre fogjuk, hogy munkahelyről munkahelyre, országról országra rohanunk. Ahelyett, hogy bemennénk a szobánkba néha és hagynánk, hogy ránk csapják az ajtót. Mert akkor gondolkodnunk kellene. Egyedül.

Ha te is strucc vagy, és nem is vagy elégedett struccléteddel, segíts magadon.

Forrás: Y2Y