A lőfegyverek ipara, amely az Egyesült Államokban 2016-ban 41, 2 milliárd dollárral gazdagította a nemzetgazdaságot, érdeklődéssel figyeli egy 19 éves feltaláló munkáját.

Kai Kloepfler, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) elektromérnök hallgatója 4 évvel ezelőtt tervezte el, hogy olyan pisztolyt készít, amely csak törvényes tulajdonosának kezében sül el, mint a James Bond-filmekben. Mára az elképzelés valósággá vált. Kloepfler elkészítette a prototípusát egy pisztolynak, amely az agyán lévő érzékelőkkel felismeri tulajdonosa digitális ujjlenyomatait és csak akkor működik, ha ezeket ellenőrizni tudja.

Kloepflert, aki közben megalapította a Biofire start-up vállalkozást, a Forbes az Egyesült Államok leginnovatívabb vállalkozói közé sorolja. A januárban bemutatott 30 éven aluli újítók közül ő a legfiatalabb. Elképzelése egy olyan országban öltött testet, ahol 2015-ben több mint 13 ezren haltak meg lőfegyverektől. A Pediatrics gyermekorvosi szaklap szerint évente közel 8000 kiskorút kezeltek kórházban lőfegyverek okozta sérülésekkel.  Számtalan azoknak a serdülőknek a száma, akik apjuk fegyverével kísérelnek meg öngyilkosságot. Kimutatták azt is,  hogy egy pisztoly jelenléte egy házban 400 %-kal növeli a véletlen baleset lehetőségét. A legálisan tartott fegyverekből pedig évente 150 ezret lopnak el bűnözők, terroristák és elmebetegek.

forrás: gnlszinfolt.blog.hu

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.