Mindenkinek megvannak a maga álmai, a maga vágyai és mindenki szeretné megteremteni magának az álom életet. Ezek a célok a legtöbb esetben nagyon távolinak tűnnek, éppen ezért szeretnék néhány támpontot adni, amivel közelebb kerülhetsz hozzájuk!

Általános probléma szokott lenni, hogy az ember akar valamit, de nem tudja pontosan meghatározni, hogy mi is az. A boldogság, a gazdagság a hírnév és a siker mind nagyon jól csengő szavak, azonban messze nem elég konkrétak. Honnan tudod meghatározni, hogy közelebb állsz-e a boldogsághoz most, mint tavaly ilyenkor? Honnan tudod, hogy most kétszer sikeresebb vagy-e, mint 10 évvel ezelőtt voltál? Sehonnan… hacsak meg nem határozol olyan konkrét, és mérhető célokat, amelyekről bármikor el tudod dönteni, hogy közelebb kerültél-e hozzájuk, vagy sem.

Ilyen mérhető cél például az, hogy 40 könyvet olvasok el 2017-ben, vagy a párommal kétszer is elmegyek nyaralni a nyár folyamán.

És ami nagyon fontos: írd le a céljaidat! Írd le őket! Kutatások is bizonyítják, hogy azok az emberek, akik papírra vetik a konkrét, jól meghatározott vágyaikat, jóval nagyobb eséllyel el is érik azokat!

Nagyon magától értetődőnek tűnhet, de sokan elvéreznek ennél a pontnál. Sosem fognak előléptetni a munkahelyeden, ha nem dolgozol keményen nap mint nap. Soha nem lesz belőled élsportoló, ha folyamatosan a kifogásokat keresed és nem fektetsz energiát a fejlődésedbe. És persze a szakdolgozatod sem fogja magát befejezni.

Az igazán nagy kaliberű embereket nem a lustálkodás tette naggyá. Egy boldog párkapcsolathoz, egy jól működő céghez és egy növekvő bloghoz is napi szintű energiabefektetés szükséges. Légy okos, és foglalkozz velük folyamatosan!

Nem láttam még soha olyan embert, aki úgy érte volna el legnagyobb céljait, hogy közben ne lett volna igazán lelkes. Az igazi, szívből jövő lelkesedés előre visz! Átlendít a legnehezebb időszakokon és megadja a napi motivációt.

A lelkesedés, ez az intenzív érzés egész valónkat ragadja meg, mozgásba hozza és tettekre bírja!

A lelkesedés egyfajta motiváció, ami nem csupán a kötelességtudatból fakad, nem pusztán egy gyári robotolás, hanem maga a tűz, ami fellobban, elementáris erővel tör elő, olykor éppen a legváratlanabb helyzetekben.

4. Hagyd el a kifogásokat!

Emberek milliói kezdenek bele céljaik megvalósításába, sokuk nap mint nap dolgozik rajtuk. Majd számtalan embernél jön egy törés, és elkezdenek távolodni az álmaiktól. Számtalan oka lehet ennek. Egyik leggyakoribb a család és a barátok nyomása, akik negatívan állnak az álmaidhoz, és megpróbálnak lebeszélni róla.

Sokan arra hivatkoznak, hogy először még kiélik magukat, mások pedig arra, hogy ők már túl öregek ehhez. Sokszor azt érzik, hogy túl sok energiát kell a céljaik megvalósításába fektetni.

Van azonban egy rossz hírem. 10 év így is és úgy is el fog telni! Akkor már miért nem foglalkozol az álmaiddal? Szörnyű látni azokat az embereket, akik állandóan vágyakozással tekintenek vissza a múltba, és azt ismételgetik, mi lett volna, ha? Mi lett volna, ha nem pazarolják el az idejüket, és mi lett volna, ha nem szabotálták volna az életük alakulását a folyamatos kifogásokkal?

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.